Eredeti ár: 9000 Ft
Szállítás: 3-5 munkanap
(Korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre.)
Kiadó: Orac Kiadó Kft.
Év: 2024
Az internet világát – elsősorban a megjelenését, majd használatának széles társadalmi rétegek számára való elérhetővé válását követően – a szakirodalom előszeretettel hasonlította az amerikai határvidékhez, azaz a vadnyugathoz. A vadnyugat törvényektől és központi kormányzattól mentes világából hosszú és rögös út vezetett a biztonságos és együttélésre alkalmas környezet megteremtéséig.Az elmúlt évtizedekben, ahogyan annak idején az amerikai határvidéket, az internetet is elérte a jogi szabályozás, az állami hatóságok és a központi kormányzat. A gazdasági, társadalmi és politikai értelemben egyaránt kiemelkedő lehetőségeket, de egyúttal kockázatokat is magában hordozó internetes világ mind az emberiség folyamatos fejlődésre, mind a biztonságos és kiszámítható környezet megteremtésére irányuló igénye okán egyre szélesebb körben került a szabályozás és általában véve a kormányzatok célkeresztjébe. Ahogyan az internetes platformok áthatják a felhasználók mindennapi életét, úgy a szabályozás is egyre szélesebb körben volt kénytelen reagálni a digitális világ okozta kihívásokra. Az európai uniós jogalkotó 2022-ben fogadta el mérföldkőnek számító rendeleteit a digitális szolgáltatásokról, valamint a digitális piacokról, amelyek idén váltak egészében alkalmazhatóvá.A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a hazai média- és hírközlési piac, valamint az online platformok felett felügyeleti jogkört gyakorló szabályozó szervként még a rendeletek elfogadását megelőzően átfogó kutatást indított, felkészülve a hazai szabályozást és általában a jogalkotást és jogalkalmazást érintő várható jövőbeli kihívásokra. E kötetben az elkészült tanulmányok egy részét közöljük, alapjogi, fogyasztóvédelmi, közigazgatási, verseny- és magánjogi kérdéseket is vizsgálva. ..
Formátum | könyv |
Kiadó | Orac Kiadó Kft. |
Év | 2024 |
Katalógusszám (ISBN) | 9789632586311 |
Online ár | 7255 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 20% |
Szállítás | Az országos forgalmazó a következő tájékoztatást adja: "Ebből a tételből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, a szállítást nem tudjuk biztosan garantálni." |
... | ... |