numero7

A Kis Szöuli Fazekasműhely - Jon Szomin

Dzsongmin egyik pillanatról a másikra mond fel a munkahelyén, úgy érzi teljesen kiégett. Már évek óta fáradhatatlanul dolgozik, érzi, változásra van szüksége.Miután hónapokra kivonja magát a társadalomból, most úgy dönt, újra összerakja az életét. Kimerészkedik az utcákra Szöul közelében, ahol belebotlik a Szojo fazekasműhelybe. Ahogy magához vonzza őt a hely fénye és melegsége, az agyag és a kávé illata, Dzsongmin úgy érzi, valami megmozdul benne…Társra talál, akivel megoszthatja élettörténetét, s közben az évszakok múlásával egyre inkább visszatér önmagához. Sorra készülnek a tányérok és edények, s ahogy keze egyre elfoglaltabb, úgy elméje lenyugszik és szíve kitárul, mint még soha azelőtt. Korea feltörekvő tehetségének felemelő története olyan régi módszerekről, amikkel rátalálhatunk a közösségre, ahová tartozunk. Egy mese arról, mi történik, ha lelassulunk ebben a rohanó világban.Dzsongminnak örökre az emlékezetébe vésődött, ahogy tavaly először megszúrta egy tüske. Rengeteg gesztenye hullott ősszel a földre. Kezébe vett egyet, amire senki nem lépett még rá. Letörölte róla a piszkot, és kibontotta a tokot. Üres volt, mintha valaki már kivette volna belőle a magot. Összegyűjtött még néhány üres tokot, a durva tüskék a tenyerébe fúródtak. A gesztenyék között megbújt egy dühítően éles darab. Dzsongmin erősen rászorított a tüskés héjra. Meg akarta büntetni a kezét, amely eddig olyan hanyag szövegeket írt. Kerek vércseppek serkedtek a tenyeréből. Zsibbasztó fájdalom futott végig a karjából a gerincén keresztül egészen a lábujjáig. Attól a naptól kezdve Dzsongmin többé nem hagyta el a házat. Akkor még egy teljes évszak sem telt el azóta, hogy a Gesztenyesor városrészbe költözött. *Ugyanilyen meleg nyár volt, amikor először járt ebben házban. Szomjúságtól és a nyakába csorgó izzadságtól kimerülten járta a környéket, eladó ingatlanokat nézegetve. Belefáradt, hogy kétévente költöznie kell és hogy semmilyen érzést nem keltett benne az otthonának nevezett tér, kizárólag gyakorlati funkciót töltött be. – Ez ma az utolsó? – kérdezte kedvetlenül Dzsongmin.Az ingatlanügynök körbevezette őt Ilszan különböző részein, hosszasan dicsért minden ingatlant, Dzsongminmégsem tudott választani. A rendezett lakásoknak megfizethetetlenül magas ára volt, olcsóbbak pedig csak a külvárosban voltak, ahonnan nehéz lett volna munkába járni. – Hölgyem, várjon egy kicsit. Nézzünk meg még egyet. Van egy társasház, ami pont megfelelne egy egyedülálló nőnek. Tényleg ez lesz az utolsó!– Rendben. Nézzük meg azt is.Burkolt hidegháború zajlott a szerződését megkötni kívánó ingatlanügynök és a mindig bizonytalan válaszokat adó Dzsongmin között. Ő azonban megfogadta magában, hogy még ma megnézi az összes eladó ingatlant, és haladéktalanul dönteni fog, nem vár hétvégéig. – Szereti a gesztenyét? – kérdezte váratlanul az ingatlanügynök, ahogy befordultak a Gesztenyesor negyed egyik keskeny utcájába.– Nem, nem igazán.– Ezek itt mind gesztenyefák. Ősszel virágba borulnak, egyszerűen gyönyörű. Azt hallottam, hogy a környékbeli nők gyűjtik is a gesztenyét…Dzsongmin nem felelt. Egy halom zöld levél, barna törzsek: minden nyári fa hasonlóan néz ki. Ránézésre nem tudta megállapítani, melyik lehet a gesztenyefa. A lakás a negyedik épületben volt. Az emelkedőn az ingatlanügynöknek is gyorsan elfogyott a mondandója. Mindketten a lépéseikre koncentráltak. Ahogy az épület elé értek, Dzsongmin megállt. Első pillantásra beleszeretett a helybe. A falakról itt-ott mállott a vakolat. De az erkély különleges, boltíves ablaka és ahogy az elefántcsontszínű külső falat narancssárga ablakkerettel emelték ki, Európát idézte. A narancssárga szegély nyújtotta lezser vidámság jól illett a nyári meleghez. A harmadik emeleten valaki pozsgás növényeket helyezett a boltíves ablakba. A negyedik emelet utolsó lakásánál végig színes zoknikat csíptettek fel a szárítókötélre, mintha csak ezzel üdvözölnék a nyári napfényt. Tenyérnyi, sárga babazoknik lógtak egymás mellett. A szomszédban egy nagy, könyvek ..

Jon Szomin Athenaeum Kiadó Kft