numero7

Színház - Somerset W. Maugham

William Somerset Maugham Színház című regényének főszereplője Julia Lambert, a tehetséges, szép, korosodó sztár, a harmincas évek nagy színésznője. Baráti körében és munkahelyén, a színházban senki nem kételkedik abban, hogy boldog és hűséges házasságban él színész férjével, Michaellel. Egy napon azonban egy fiatal férfi jelenik meg a színen, akibe Julia menthetetlenül beleszeret, és viszonyt kezd vele. Maugham regényében mesterien tárja fel a női lélek rejtelmeit, miközben mindvégig fenntartja a feszültséget. Részlet„A diéta! – gondolta. – Mikor hatvanéves leszek, eleresztem magam. Annyi vajas kenyeret fogok enni, amennyi csak belém fér. Reggelire meleg zsemlét fogok enni,krumplit ebédre és krumplit vacsorára. És sört. Istenem,hogy szeretem a sört! Borsólevest és paradicsomlevest,édes pudingot és cseresznyetortát. Tejszínt, tejszínt, tejszínt! És isten engem úgy segéljen, spenótra rá sem nézek többet hátralevő életemben.Mikor kész volt a masszázs, Evie hozott neki egy csészeteát, egy szelet sonkát, amelyről a kövérjét már levágták,és egy kis száraz pirított kenyeret. Julia felkelt, felöltözött,és lement Michaellel a színházba. Szeretett ott lenni egy órával előbb, minta függönyt felhúzták. Michael továbbment,hogy megvacsorázzék a klubjában. Evie előre ment taxin, úgyhogy mikor Julia beért az öltözőjébe, már mindent rendben talált. Megint levetkőzött, és öltözőköpenyt vett fel.Mikor leült öltözőasztala elé, látta, hogy friss virágok állnak egy vázában.– Hé, ki küldte ezeket? Mrs. De Vries?Dolly óriási virágkosarat küldött minden premierre és minden kétszázadik előadásra, ha volt olyan, és közbenis, ahányszor virágot rendelt saját háza számára, mindig küldött Juliának is.– Nem, miss.– Lord Charles?Lord Charles Tamerley Julia legrégibb és legállhatatosabb rajongója volt, és ha elment egy virágkereskedés előtt, többnyire megvolt benne a hajlam, hogy beugorjon,és néhány szál rózsát küldjön neki.– Itt van a névjegy – mondta Evie.Julia megnézte. Mr. Thomas Fennell. Tavistock Square.– Hogy lehet a Tavistock Square-en lakni? Ki a fene lehet ez, Evie?– Biztosan valaki, akit levett a lábáról a miss végzetes szépsége, mi?– Egy fontba is belekerülhettek. Pedig a Tavistock Square nem valami gazdag hely, azt hiszem. Még az is lehet, hogy az illető egy hétig nem vacsorázott, hogy megvehesse.– Nem hinném.Julia zsírfestékkel bekente az arcát.– Benned nincs semmi romantika, Evie. Azért, mert nem vagyok kóristalány, nem tudod megérteni, hogy valaki virágokat küld nekem. Pedig isten bizony, jobb lábam van, mint a legtöbbnek.– Mindig a lábával jön elő.– Na hallod, hát vedd tudomásul, hogy igenis büszke vagyok rá, hogy egy ismeretlen fiatalember virágokat küld nekem az én koromban. Látod, ez is mutatja…– Ha most látná magát, nem küldene virágot, ahogy én a férfiakat ismerem.– Menj a fenébe – mondta Julia.Mikor már jónak találta a festést, és Evie ráadta harisnyáját és cipőjét, maradt még néhány perce. Leült az asztalhoz, és nagyvonalú, bátor kézírásával áradozó köszönetet írt Mr. Thomas Fennellnek a szép virágokért.Julia természettől fogva udvarias volt, és azonkívül elve is volt, hogy válaszolt minden hízelgő levélre. Ez volt a módja annak, hogy kapcsolatban legyen közönségével.Miután megcímezte a levelet, a névjegyet a papírkosárba dobta, és kész volt, hogy felvegye azt a ruháját, amelyet az első felvonásban hordott. Az ügyelő sorba kopogtatott az öltözőkön.– Kezdjük, kérem.Ezek a szavak, bár isten tudja, már hányszor hallotta őket, még mindig izgalommal töltötték el. Úgy felvillanyozták,mint valami erősítő ital. Az életnek megint jelentősége volt.Kész volt, hogy a látszatok világából átlépjen a valóságvilágába.” ..

Somerset W. Maugham Athenaeum Kiadó Kft